x
hu
en

90 perc Hollywoodban szabadulószoba

BUDAPEST TITKOM.COM
9.521 VÉLEMÉNY
2-5Játékos
A szabadulószoba bemutatása
Szabadulós játékunk 5 termen keresztül, 90 perc tömény szórakozást kínál: Horrorral kezdünk, a Gömb című film 2D-s verziója alapján rendeztük be az első termet, de mivel 2D-s, hívjuk inkább Kör-nek. A kis Samara Morgan a kútból próbál kijutni, Nektek pedig az a feladatotok, hogy kijussatok innen. Aztán jönnek az ufók, akik szerencsére nem visznek el Titeket, maximum akkor, ha nem juttok ki időben. Ezt a témát két teremre osztottuk. Az elsőben Fox és Dana, azaz Mulder és Scully lesz a segítségetekre, és néhány X-akta. A második részben pedig felelevenítjük a roswelli események egy részét, az 51-es körzet egyik híres videóját keltettük életre. A negyedik terem egy keresgélős terem, ahhoz, hogy átjussatok rajta igazán szemfülesnek kell lenni, hisz a következő ajtót több lakat is védi a behatolóktól. Az ötödik és egyben utolsó teremben egy gyilkosság történt. A feladatotok, hogy kiderítsétek, ki a gyilkos. Ezt a termet a különböző Helyszínelők sorozatok alapján építettük meg. Grissom és Horatio is próbált rájönni, hogy ki tehette, de ők elakadtak, reméljük Ti több sikerrel jártok.
BŐVEBB INFÓ
Kapcsolat
Cím: 1063, Szív utca 50.
Telefonszám: 06 30 844 1200
Facebook: https://www.facebook.com/titkomcom/
Kategória
Gyilkosság Fantasy, Sci-fi Logikai Nyomozós Tudományos Egyéb Horror
VÉLEMÉNYEK
TÉRKÉP NÉZET
Kivel voltál játszani?
Párommal
Családdal
Barátokkal
Kolegákkal
Játékmester értékelése
A játék története
Helyszín minősége
Látványvilág
Ajánlod másoknak is?
Név*
E-mail
Szöveges értékelés*

Vélemények a(z) 90 perc Hollywoodban szabadulószobáról

Már 10 játékos írta le a véleményét a 90 perc Hollywoodban szabadulószobáról. Ők ilyennek látták:
Bubu Jó ötletek, klassz fordulatok, kissé sivár design
7 éve
Roxy Volt a játékban jó fordulat, több izgalmas feladvány. Amit viszont negatívumként kiemelnék, hogy egy ajtót több számzáras lakat is véd, nem volt egyszerű megfejteni, hogy melyiken is kell a kódot beütni
7 éve
Valódi Játékos A feladványok többsége nem okoz fejtörést. Sajnos az eszközök már nem mindenhol működnek tökéletesen, ami bosszantó időveszteséget okoz. A tisztaság sem volt az igazi.
7 éve
Edina Jó volt a pálya
8 éve
mihi Halloween környékén félelmetesebb játékot kerestünk, ezért esett a választunk a Titkomra. A Kör és a földönkívüliekkel kapcsolatos szoba remek volt ilyen szempontból. Volt néhány jumpscare mikor én is a szívemhez kaptam, pedig horroron edződött alak vagyok...:D De összeségében az ijesztő atmoszféra módjával van adagolva és azért rendesen ellensúlyozva van, szóval széles közönségnek ajánlható. Viszont nehéz spoiler nélkül dicsérni a játékot, mert annyira kiemelnék pár feladatot ami kiváltképp kreatív volt. Lényeg, hogy lesznek váratlan és ötletes megoldások:) És van feladat, hogy összedolgozni kötelező, ami újfent szimpatikus. Igazából valahogy sikerült eltalálni az arányt, hogy ne legyen idegtépően nehéz, de harmatosan könnyű sem az egész. A fogadtatás barátságos, a házigazdák nagyon jófejek. Csak ajánlani tudjuk a helyet.
8 éve
Orsi Legjobb szabadulószoba, amiben valaha voltam
8 éve
A csajok Ha egy igazán "ütős" szabadulószobába szeretnétek elmenni, akkor ezt ki kell próbálnotok. Elveszíted a külvilággal a kapcsolatot, játék ez vagy valóság? :-) A játékmester is remek.
8 éve
Origami 5 szoba!!! :D
9 éve
Valódi Játékos A pálya vége a legszuperebb!
9 éve
Bálint Gyenge idegzetűeknek nem ajánlom :)
9 éve

Közeli szabadulószobák

A külvilágtól távol álló szigetet, amely csodás lényeknek adott otthont egy óriási vihar támadta meg, melynek hatására az eddig oly biztosnak tűnő rends...
TOVÁBB
Ne hagyd, hogy az Szuter Én parkolópályára tegyen! Legújabb produkciónk egy szebb napokat látott parkolóház mélyén játszódik. Autóroncsok és idegroncsok...
TOVÁBB
Másnaposok
10.02 VÉLEMÉNY
Egy fergeteges buli reményében utaztatok Las Vegasba a Bűn városába de úgy látszik túllőttetek a célon... Miután reggel felébredtetek az esti buli nyoma...
TOVÁBB
A Polskisok és Trabantosok ősidők óta a legnagyobb riválisok. Egy technikai újítás mindent eldönthet, törj be az ellenség garázsába, hogy megszerezd a s...
TOVÁBB
A JÁTÉK SORÁN 5 TELJESEN KÜLÖNBÖZŐ STÍLUSÚ SZOBÁN TUDSZ VÉGIGMENNI TÖBB MINT 150M2-EN. MINDERRE 1 ÓRÁTOK VAN. AZ ÁTJUTÁSI MÓDOK SEMMIKÉPP SEM A MEGSZOKO...
TOVÁBB
Wollongong városát óriási veszély fenyegeti! Egy mélytengeri vulkán kitörése hatalmas szökőárt indított el a Csendes-óceán déli térségében. A tengerpart...
TOVÁBB
Időzár szoba
Closed
10.03 VÉLEMÉNY
Az idő hol elillan, hol ólomléptekkel halad. Most alakot öltött és foglyul ejtett Titeket. Kacagva zárta rátok az ajtót. 60 percet hagyott Nektek. 60 pe...
TOVÁBB
Családi vagy céges vacsoráját egyedi és sajátos élménnyé alakítjuk! A megszokott éttermi hangulat hirtelen megváltozik, és váratlan fordulatokkal, szere...
TOVÁBB
Az őrült professzor váratlan hirtelenséggel húnyt el, a halálát megelőző években egy találmányán dolgozott. Kedvenc feladatain vezet az út a hagyatékhoz...
TOVÁBB
A Fáraó sírja I. szobánkban egy egyiptomi sírkamrarendszerből kell kijutnotok csapattársaiddal, izgalmas kalandok során. Fedezzétek fel a sírkamra féltv...
TOVÁBB
Sherlock
10.04 VÉLEMÉNY
Dr. Watson izgatottan siet a Baker Street-i szabad csapat tagjaihoz az egyik sötét sikátorban. Egy levelet ad át nekik, miközben közli, Holmes bajban va...
TOVÁBB
A magfúzió leállt, így nektek kell újraindítani a rendszert, mert a generátorok már nem bírják sokáig! 60 percetek van addig, amíg a végleges fertőtlení...
TOVÁBB