x
hu
en
Escape room

Újabb szabadulószobát készítettek a szegedi piarista tanárok

A játékosoknak ezúttal az ÁVH börtöneiből kell kijutniuk, miközben megismerkednek az ‘50-es évek Magyarországával.
2020.10.08.

A játékosoknak ezúttal az ÁVH börtöneiből kell kijutniuk, miközben megismerkednek az ‘50-es évek Magyarországával.

A trianoni szabadulószoba után ezúttal az ÁVH pincebörtönében kapunk izgalmas feladványokat a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanárának jóvoltából. Olyan izgalmas karakterek várják az 1950-es évek iránt érdeklődőket, mint Bibó István, Gérecz Attila és Zsigmond Vilmos. Többek között ők kalauzolják a szabadulni vágyókat öt szobán keresztül, ahol történelemhez, irodalomhoz, filmekhez, sporthoz és zenéhez kapcsolódó kérdések megválaszolásával nyerhetik vissza szabadságukat.

A DÉLMAGYAR-nak nyilatkozva Boldog Zoltán elmondta, a szabadulószoba ötlete abból adódott, a szabadulószobák igen népszerűek mostanában, és szerették volna kipróbálni, mennyire működik ez az oktatás keretei között.

– A Trianonhoz kapcsolódó szoba egy kísérlet volt részünkről, amely úgy érezzük sikeres volt. A visszajelzések szerint szinte ugyanannyi felnőtt próbálta ki a szabadulószobát, mint diák. Szerettük volna a szülőknek megmutatni, hogy a digitális oktatás világában is szerezhetnek élményt a gyerekek. Az is fontos célunk volt, hogy tanári munkánkból a felnőttek is profitáljanak, az ő szemléletüket is tudjuk formálni – emelte ki. Elmondta, nagy divatja van mostanában a pedagógiában a gamificationnek, azaz a játékosításnak, ez a módszer pedig őket is meggyőzte.

A gamifikáció – vagy más néven játékosítás – a játékok és játékelemek alkalmazását jelenti az élet játékon kívüli területein, célja pedig, hogy az ott zajló folyamatokat érdekesebbé és eredményesebbé tegye. Kiválóan alkalmazható az oktatásban, az egészségügyben, kulturális területeken és a munkahelyi környezetben is – mindenütt minőségi javulást eredményezhet.

Az alkotók emellett hívei az élménypedagógiának is, amelynek alapelve, hogy az élményszerűség jelentősen növeli a tanulás-tanítás hatékonyságát. Ezért döntöttek úgy, hogy újabb virtuális szabadulószobát hoznak létre 1956-hoz kapcsolódóan. 

Minden játék végén egy kód várja a játékosokat, amit a szabadulás után gépelhetnek be, majd a kérdőívet kitöltve esélyük nyílik egy nyereményjátékban való részvételre. A másik fontos tudnivaló, hogy a szabadulószoba bemelegítés egy országos pályázathoz, ahol komoly tárgynyeremények várják az 5–8. és a 9–12. osztályos korosztályt. Erről az iskola honlapján olvasható részletes információ.

Ilyenek lesznek a jövő szabadulószobái?
2020.10.27.
Ilyenek lesznek a jövő szabadulószobái?
A szabadulós játékok ma már az egyik legnépszerűbb programlehetőséget jelentik. A játékosok lelkesedése nem véletlen: csapatmunka, borzongás, adrenalinfröccs, sikerélmény - a képzeletbeli világokban minden adott, ami a mindennapokból olyan nagyon hiányzik.
Újabb szabadulószobát készítettek a szegedi piarista tanárok
2020.10.08.
Újabb szabadulószobát készítettek a szegedi piarista tanárok
A játékosoknak ezúttal az ÁVH börtöneiből kell kijutniuk, miközben megismerkednek az ‘50-es évek Magyarországával.
Trianon szabadulószobát tervezett a szegedi Piarista Gimnázuim két tanára
2020.06.01.
Trianon szabadulószobát tervezett a szegedi Piarista Gimnázuim két tanára
A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján egy online szabadulószobát tervezett.
Új szabadulószoba nyílt a Szarvasi Arborétumban
2020.05.28.
Új szabadulószoba nyílt a Szarvasi Arborétumban
A Szarvasi Arborétumban 2015. óta működnek szabadulószobák. Azóta évről-évre újdonságokkal is jelentkeznek az ötletgazdák.
TOVÁBBI CIKKEK