A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján a járványhelyzethez és a távoktatáshoz igazodva egy online szabadulószobát tervezett, amely a diákokon kívül elérhető a nagyközönség számára is.
A szabadulószoba lényege, hogy különböző választható karakterek (például gróf Apponyi Albert vagy Herczeg Ferenc) segítségével egy-egy történelmi, irodalmi vagy zenei küldetést indíthatunk, ahonnan a forrásokhoz kapcsolódó kérdések helyes megválaszolása után léphetünk tovább. Az egyes küldetések után egy-egy számkódot kapunk, amelyekkel a játék végén egy széfet nyithatunk ki.
A történelmi források és dokumentumok mellett kortársi írók Trianon-reflexióit olvashatjuk az Irodalmi Jelen ebből az alkalomból összeállított, szintén a napokban megjelenő lapszámából. A zenei rész pedig egy mai, Trianonhoz is szorosan kapcsolódó dal feldolgozását tartalmazza egy népdalénekes feldolgozásában.
Az alkotók igyekeztek olyan személyeket megidézni, olyan érdekességeket megmutatni, amelyek bővítik a békediktátummal kapcsolatos tudásunkat. Emellett ügyeltek arra is, hogy a különböző szobákban elhelyezett kérdések főként ne lexikális ismeretekre épüljenek. Az online szabadulószoba egyik célja az élményszerű tanulás megvalósítása és egy olyan interaktív megemlékezési forma kialakítása, mely élménnyé teszi a tanulást.
A játékot itt lehet kipróbálni.