x
hu
en
Escape room

Copperfield úgy eltüntetett egy turistát, hogy az beperelte

Hoppá! Copperfiedl tud valamit! De miért perelte be őt egy turista akit eltüntetett?
2019.09.27.

Az eset még 2013-ban történt, Gavin Cox akkor volt önkéntes szereplője az illuzionista egyik mutatványának Las Vegasban. A per most ért véget: Copperfieldnek nem kell fizetnie, de a trükkjét el kellett árulnia.

A férfi, 2013. novemberében részt vett az MGM Grand Hotelben Copperfield egy híres trükkjében, amelyben 13 önként jelentkezőt tüntetett el a színpadról. Az önkéntesek aztán a  műsor végén a terem egy másik részéből kerültek elő. Ám Cox a műsorszám közben a színfalak mögött elesett, válla és feje megsérült, orvosi kezelése pedig mintegy 400 ezer dollárba került - tudtuk meg az Index cikkéből.

Copperfield a bíróságon azzal védekezett, hogy a trükkben az évek során 55 ezer önkéntes vett rész, de ezidáig senkit sem ért baleset, ráadásul előadás előtt maga is végigjárta az útvonalat, mely akadálymentes volt.

Cox azt állította, hogy a színfalak mögötti építkezési törmelékben botlott meg, miközben az illuzionista segítői kiterelték a színfalak mögött a sötétben a hotel konyhájába. Így sikerült elesnie és összeszedni a korábban említett borsos orvosi számlát.

A mutatvány, mely így nem tűnik kimondottan izgalmasnak már 2015. óta nem szerepel Copperfield műsorában, vélhetőleg az esetből kifolyólag. A bíróság végül úgy döntött, hogy bár megállapítható Copperfield hanyagsága, a sérülések nem róhatóak fel neki, így fizetnie sem kell. A tárgyalások során viszont a trükk minden egyes részletét fel kellett tárnia a bíróság előtt. Így a turistának azzal a mutatvánnyal sem volt szerencséje, hogy pénzt szedjen ki az illuzionistából. Viszont valószínűleg ezután kétszer is meggondolja, milyen showműsorokra vesz jegyet, nehogy a végén pofáraesés legyen a vége.

Copperfieldnek egyébként idén januárban zárult le egy másik 2007. óta tartó pere, ahol nemi erőszakkal vádolták. Az ügyben szintén ártatlannak bizonyult és nem csak felmentették, hanem vádlóját is letartóztatták. “Éveken át együtt éltem a rólam szóló kitalált, förtelmes vádakat harsogó cikkekkel, amelyek közül csak kevés foglalkozott a vádló letartóztatásának és az én ártatlanságomnak a tényével. Mindig figyeljünk és mérlegeljük körültekintően a dolgokat, és mindenki érdekében azt kérem, hogy ne ítéljünk elhamarkodottan.” - írta akkor Twitteren.

Ilyenek lesznek a jövő szabadulószobái?
2020.10.27.
Ilyenek lesznek a jövő szabadulószobái?
A szabadulós játékok ma már az egyik legnépszerűbb programlehetőséget jelentik. A játékosok lelkesedése nem véletlen: csapatmunka, borzongás, adrenalinfröccs, sikerélmény - a képzeletbeli világokban minden adott, ami a mindennapokból olyan nagyon hiányzik.
Újabb szabadulószobát készítettek a szegedi piarista tanárok
2020.10.08.
Újabb szabadulószobát készítettek a szegedi piarista tanárok
A játékosoknak ezúttal az ÁVH börtöneiből kell kijutniuk, miközben megismerkednek az ‘50-es évek Magyarországával.
Trianon szabadulószobát tervezett a szegedi Piarista Gimnázuim két tanára
2020.06.01.
Trianon szabadulószobát tervezett a szegedi Piarista Gimnázuim két tanára
A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján egy online szabadulószobát tervezett.
Új szabadulószoba nyílt a Szarvasi Arborétumban
2020.05.28.
Új szabadulószoba nyílt a Szarvasi Arborétumban
A Szarvasi Arborétumban 2015. óta működnek szabadulószobák. Azóta évről-évre újdonságokkal is jelentkeznek az ötletgazdák.
TOVÁBBI CIKKEK