x
hu
en
Escape room

Jobb-, és bal agyfélteke a szabadulószobákban

Hogy mozgatja meg az agyad a Szabadulószoba? Most megtudhatod.
2019.09.18.

Az agykutatók már évtizedekkel ezelőtt megállapították, hogy a jobb és a bal agyféltekénk különböző funkciókra specializálódott. A jobb félteke a kreatív, a bal pedig a logikai gondolkodásért felel. Egy kijutós játék során egyidőben mindkettőre szükség van, így egyszerre dolgoztatjuk agyunk mindkét felét.

JOBB AGYFÉLTEKE

A jobb agyfélteke felelős érzelmeinkért, kreativitásunkért és megérzéseinkért. Jellemzően a zenészek, művészek azok, akik agyuknak ezt a területét használják többet. Ez fog neked abban segíteni, hogy a játékban új ötletekkel tudj előállni, melyek közül az egyik, tuti a kijutáshoz vezető utat jelenti majd.

A kreativitás mellett a jobb agyfélteke fedezi fel a tágabb összefüggéseket. Ez olvas a sorok között. Nagyon hasznos, amikor látszólag egymástól független nyomokat, tárgyakat kell összekombinálni és észrevenni, hogyan kapcsolódnak egymáshoz.

 

Az itt történő térlátás szintén jól jön majd, mert nem csak a tájékozódást, hanem a térbeli elemek absztrakt kombinációját is segíti.

A BAL AGYFÉLTEKE

A bal félteke agyunk racionális része. Nélküle aligha lenne esélyünk arra, hogy sikerrel vegyük ebben az alapvetően logikai játékban elénk kerülő akadályokat.

Agyunk bal fele az amelyik képes felfedezni az apró részleteket és folyamatosan pörög, akár egy számítógép. Itt ketyeg belső óránk is, ami nagy segítségünkre lesz az időben vívott harcban. 

Beszélni is agyunk bal felével tudunk. A kommunikáció pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sikerrel oldjuk meg csapattársainkkal az elék kerülő szabadulószoba-feladványokat.

MINDEZ EGYÜTT

Agyunkat akkor tudjuk a legjobban kihasználni, ha egyaránt kiaknázzuk a jobb-, és bal agyféltekében lakozó képességeket. Gondolj csak bele: az életben semmire nem mennél a kreativitással stratégia nélkül, vagy a logikával ötletek nélkül. Fokozottan igaz ez a szabadulószobák feladványainál, melyek nem csak a résztvevő játékosokat, hanem agyunk két felét is remekül össze tudják hangolni.

 

Tedd próbára képességeidet és nézz körül, és válassz a szabadulószobák közül. Most nem csak a legtöbb játékhelyszínt, hanem a legjobb ajánlatokat is itt találod, ha szabadulószoba kuponjaink közt válogatsz.

Ilyenek lesznek a jövő szabadulószobái?
2020.10.27.
Ilyenek lesznek a jövő szabadulószobái?
A szabadulós játékok ma már az egyik legnépszerűbb programlehetőséget jelentik. A játékosok lelkesedése nem véletlen: csapatmunka, borzongás, adrenalinfröccs, sikerélmény - a képzeletbeli világokban minden adott, ami a mindennapokból olyan nagyon hiányzik.
Újabb szabadulószobát készítettek a szegedi piarista tanárok
2020.10.08.
Újabb szabadulószobát készítettek a szegedi piarista tanárok
A játékosoknak ezúttal az ÁVH börtöneiből kell kijutniuk, miközben megismerkednek az ‘50-es évek Magyarországával.
Trianon szabadulószobát tervezett a szegedi Piarista Gimnázuim két tanára
2020.06.01.
Trianon szabadulószobát tervezett a szegedi Piarista Gimnázuim két tanára
A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium két tanára a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján egy online szabadulószobát tervezett.
Új szabadulószoba nyílt a Szarvasi Arborétumban
2020.05.28.
Új szabadulószoba nyílt a Szarvasi Arborétumban
A Szarvasi Arborétumban 2015. óta működnek szabadulószobák. Azóta évről-évre újdonságokkal is jelentkeznek az ötletgazdák.
TOVÁBBI CIKKEK